2010. szeptember 7., kedd

Lent: Mustáros csirke

Nyolcan voltunk így ki kellet találnom, hogy oldom meg a jóllakottsági kérdést. Mi az ami kiadós, a vendégek számára felejthetetlen, és ami a sütőben egyedül remekül elvan mialatt a mogyorós csirkémet fent dédelgetem. Jó megoldás lehetett volna az isteni sült kacsacomb, de egyrészt túl hosszú a sütési ideje, másrészt meg hol van még a karácsony... Ekkor született meg a mustáros csirke ötlete, ami persze nem saját találmány, de én most is mint máskor egy kicsit lerövidítettem az erről szóló receptet. Mert ugye - Nigella gondolataival élve - miért ne könnyítenénk meg a dolgunkat, hogy a főzés egy igazán szórakoztató elfoglaltság legyen?




Hozzávalók:
  • 8db csirkecomb
  • 3+3 ek dijoni mustár
  • 3dl fehérbor
  • 2 rozmaring ágacska
  • 2 nagyobb lilahagyma
  • őrölt színesbors




A combok mindkét oldalát sózzuk borsozzuk, és kenőecsettel bekenjük a 3 evőkanál mustárral.
Egy tepsibe fektetjük őket, és mehetnek is be a forró 200 fokos sütőbe. A maradék 3 ek mustárt összekeverjük a fehérborral. A lilahagymát vékonyan felszeleteljük. Fél óra után a csirkéket kivesszük és nyakon öntjük a fehérboros keverékkel, megszórjuk a hagymával és melléjük fektetjük a rozmaring ágakat. Lefedjük alufóliával, és kb fél ra visszatesszük amíg az öntet szépen be nem sűrűsödik. Hogy a hagyma is szépen megpiruljon, levesszük a fóliát és grillezzük még 10 percig. A már jól bevált fűszeres krumplival tálaltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések