2011. október 24., hétfő

Padlizsánkrém verseny

Egyszer azt olvastam, hogy egy igazi gasztro blogon mindenképp szerepelnie kell padlizsánkrémnek. Ezt az elvárást most teljesítem, sőt túl is teljesítem azzal hogy rögtön 3 félét mutatok be. Úgy gondoltam ha már belefogok, akkor egyben meg is versenyeztetem a különböző ízesítéseket. Míg sültek a padlizsánok, a pulton kísérletezgettem - úgy éreztem magam mintha az CSI-ban kémcsöveznék - és alig vártam hogy másnap bevigyem a kollégáknak kóstolásra. Az első helyezett a majonézes, a második a borecetes, a harmadik a klasszikus lett. Érdemes kipróbálni, mert csak 3 kisebb padlizsán, néhány kiegészítő és egy kis kísérletező kedv kell hozzá, hogy felfedezzük, milyen sokféle íz hívható elő ebből az egyszerű fogásból is.



MAJONÉZES padlizsánkrém
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú padlizsán, 1 gerezd fokhagyma (préselve), fél fej közepes méretű vöröshagyma, 40g majonéz, bors, só (füstös)

KLASSZIKUS padlizsánkrém
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú padlizsán, 1 gerezd fokhagyma (préselve), 2 ek. olívaolaj, 1 tk. mustár, bors, só (füstös)

BORECETES padlizsánkrém (Erikától)
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú padlizsán, fél fej közepes méretű lilahagyma, 2 ek. olívaolaj, 5 ek. Tokaji furmint borecet, só

A padlizsán zöld szárát sütés előtt mindig távolítsuk el, egyrészt mérgező, másfelől pedig kesernyés ízt ad. Ha egészben sütjük, akkor mindenképpen szurkáljuk meg egy favillával, mert különben szétrepedhet, felrobbanhat. (A fém eszközök használata elszínezi a padlizsánt.) Süssük grillen vagy sütőben 25-25 percig mindkét oldalukon. Akkor kész, ha a héja ráncos, a húsát pedig be tudjuk nyomni. A héját húzzuk le, és húsát kisebb darabokra vágjuk össze. Fa vagy műanyag késsel/villával pépesítjük a sült padlizsánkockákat és hozzáadjuk a többi alapanyagot. Pirított kenyérre kenve tálaljuk.
Tipp: Ha sütőben sütjük, akkor használjunk füstös ízű sót, ez felidézi a hagyományos grillen készített padlizsán eredeti ízét!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések