2013. július 19., péntek

Falafel citromos basmati rizzsel és joghurtos mártogatóssal

Nagyon szeretem a csicseriborsót, és leginkább humuszt szoktam készíteni beőle vagy egyszerűen csak salátába teszem. A falafel szintén gyakori felhasználási módja, amivel most próbálkoztam másodszor, és bármilyen egyszerűnek tűnik, sokszor mégis szétesik. A trükk, hogy a masszát hűtőbe kell tenni mielőtt golyókat formáznánk belőle, és lehetőleg vizes kézzel tegyük azt, így biztosan szépen egyben maradnak majd.



Hozzávalók a falafelhez
  • 1 konzerv csicseriborsó
  • 1 kis fej vöröshagyma 
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 ek. friss petrezselyem
  • 2 tk. koriander őrlemény, vagy ha van friss, az a legjobb
  • 2 tk. római kömény
  • 1/2 tk. sütőpor
  • chili
  • bors
  • krémes joghurt (a legjobb az általában pultban kapható görög joghurt)
  • márványsajt

A hagymákat megpucoljuk, a vöröshagymát nagyjából felaprítjuk, és a fokhagymával, csicseriborsóval petrezselyemmel és korianderrel (ha van friss) gépben pürésítjük. Hozzáadjuk a római köményt, a koriandert (ha őrleményt használunk) a sütőport, és ízlés szerint tezsünk hozzá chilit, sót és borsot.
A masszát kis időre hűtőbe tesszük, majd nedves kézzel diónyi golyókat formázunk belőlük, és forró olajban kisütjük.

Nagyon jó mellé egy kis tál krémes joghurt, amibe mártogathatjuk. Én felturbóztam még egy kis márványsajttal is.


Hozzávalók a citromos basmati rizshez
  • 200 g basmati rizs
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 1 kápia vagy kaliforniai paprika
  • 1 tk. kurkuma
  • 1 tk. őrölt mustármag
  • 1-2 tk. curry
  • 1/2 tk. szerecsendió
  • 1 tk. friss kakukkfű
  • bors
  • 1 citrom leve
  • 1 ek. mandulareszelék, vagy mandulatöret

A hagymát vágjuk apróra, és serpenyőben pirítsuk meg. Jőhet rá a szintén apróra vágott paprika, és ha kissé megfonnyadt, akkor dobjuk rá a fűszereket a kakukkfű kivételével. Addig hagyjuk kevergetés mellett sisteregni, még meg nem érezzük az illatokat. Ekkor dobjuk rá a rizst, sózzuk és borsozzuk, jól forgassuk össze, és öntsük fel kétszeres mennyiségű vizzel. Ha megfőtt akkor csavarjuk rá a citrom levét, és hagyjuk lefedve állni kicsit. Közben a mandulát száraz serpenyőben pirítsuk meg. Tálalás előtt szórjuk meg a rizst a mandulával és a kakukkfűvel, de akár össze is keverhetjük velük.



2 megjegyzés:

  1. Szia! Kipróbáltam, nekem sajnos az összes falafel eltűnt /szetfolyt/ az olajban, pedig vizes kézzel formaztam, hutoben is pihentettem.. olyan éhes voltam, és annyira vágytam az izere, naeg ferjnek jol beharangoztam:-(
    Mit ronthattam el?
    Meg soha nem rontottam el ételt ennyire..
    Ems

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      :( Nem az én receptem, még én sem készítettem falafelt de Esztitől most egy ideig nem tudunk tanácsot kérni mert ezekben a pillanatokban valami sokkal csodásabb dolgra készül...
      Én száraz csicseriborsóból készíteném azt hallottam az jobban összeáll. Persze azt előbb áztatni kell.
      Ha még most helyrehozható akkor talán tojást belekeverve összeállhat a massza. Remélem sikerül vagy legalább az íze finom lett :)

      Törlés

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések