2012. április 16., hétfő

Kacsamájpástétom és lilahagymalekvár

Húsvétra nagy izgalommal vártam a családot, és szerettem volna valami extrával is előállni. Ez nálam lassan szakmai ártalom, mivel a blogolás most már több mint egy éve minden főzés és sütés alkalmával arra késztet, hogy állandóan újítsak, ismerkedjek és tanuljak. Szóval nálunk ritka, hogy egy-két hónapon belül ugyanaz a kaja felbukkanjon, tuti, hogy valami csavarral kerül újra a tányérra.
Ez alkalommal előételként kacsamájpástétomot készítettem lilahagymalekvárral, amit pirított baguette-n tálaltam. A főétel egyben sült pecsenye kacsa volt, ezért gondoltam a kacsamáj pont ide illő lesz. Nagy sikere volt, és mivel csirkemájpástétomot már készítettem, most megint muszáj volt egy ici-picit variálni az összetevőkön. :)



Hozzávalók a kacsamájpástétomhoz:
  • 50 dkg tisztított pecsenye kacsamáj
  • 100 g vaj
  • 1 nagyobb fej hagyma apróra vágva
  • 1 gerezd fokhagyma összetörve
  • 1 teáskanál friss kakukkfű
  • 2 babérlevél
  • fél tk. frissen őrölt bors
  • 1 tk. só
  • 2 ek. 3 puttonyos Tokaji Aszú
  • 100 ml tejszín
Egy serpenyőben a vaj felét felolvasztjuk, üvegesre pároljuk benne a hagymát, és a végén rádobjuk a fokhagymát is. Hozzátesszük a kacsamájat, a babérleveleket, a kakukkfüvet és a borsot. 7-8 percig pirítjuk, majd kiszedjük a babérleveleket, és a mehet a turmixba minden. A serpenyőbe öntjük az alkoholt, átforraljuk, felkaparjuk a maradékot, és szintén a turmixba tesszük. Ehhez adjuk a tejszínt, a maradék vajat, majd sózzuk és az egészet krémesre turmixoljuk. Végül kis üvegekbe, vagy tálkákba tesszük, és lehűtjük.


Hozzávalók a lilahagymalekvárhoz:
  • 50 dkg lilahagyma
  • 5 dl száraz vörösbor
  • 1,5 dl balzsamecet
  • 10 dkg kristálycukor
  • csipet só
A hagymát vékonyan felszeleteljük. A vörösbort, a balzsamecetet, és a kristálycukrot összeforraljuk, majd visszafőzzük a felére. Ezután jöhet bele a hagyma, amit addig főzünk, amíg lekvársűrűségű nem lesz. Kb. 1-1,5 óra

2 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom a fotóitokat:) Az étkeiteket is, de azokat el kell ám még készítenem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Reméljük kipróbálod majd az ételeket is! :)

      Törlés

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések