2013. március 18., hétfő

Húsvéti játék és interjú a Maminti art-tal, és az első ünnepi süti tippünk: Citromos avokádótorta karamellel

Az idei húsvétot szeretnénk egy játékkal indítani. Karácsony után ez a következő ünnepi alkalom, amikor újra készülődhetünk és vendégül láthatjuk a családot. Ilyenkor mindenki már jó előre gondolkodik az asztalra kerülő ételeken, a díszítésen, és azon is, hogy kinek mit hozzon a nyuszi. A mi ajándékunk ez alkalommal egy közös játék a Maminti art-tal, amivel csodaszép díszítősablonokat nyerhettek, és segítségül az első húsvéti süti tippünk, amivel méltóképpen zárhatjátok az ünnepi menüt.

Először is szeretnénk bemutatni nektek játékunk főszereplőjét, Fejér-Székely Annát a Maminti art megálmodóját:



Mikor alakult a Maminti art, és honnan ered a név?

Ez a dolog nagyon friss, októberben kezdtem ilyen jellegű tevékenységekbe, ezen a néven. Ugyan egy személy vagyok, de azért gondoltam egy másik név mögé „bújni”, mert  a saját nevemhez másféle munkák kötődtek eddig (formatervezés, ékszertervezés), és szerettem volna elválasztani tőlük.
A névnek nincsen konkrét magyarázata, fontos szempont volt, hogy ne csak magyarul lehessen kiejteni, és hogy jó legyen a hangzása. Maminti, a kis zöld tündér egyébként ismert Lázár Ervin meséiből, de nem konkrétan erre gondoltam a névválasztáskor.

Először grafikai anyagokkal, és ünnepi alkalmakra készített meghívókkal, dekorációval foglalkoztál. Hogyan jött az ételdíszítő sablonok ötlete? Van valami személyes kötődésed a gasztronómiához?

Ahogy már említettem, nagyon friss ez az irányvonal, amiben most dolgozom. Három éve Fémműves tárgytervezőként és design menedzserként diplomáztam a MOMÉ-n, egyetemi munkáim főként a tárgytervezés kategóriájába tartoztak. Már akkor sem csupán egy terület - mondjuk az ékszerkészítés- foglalkoztatott, többször ötvöztem különböző iparművészeti területeket, a diplomamunkám például textiles- fémes irányultságú volt. A grafika mindig is érdekelt, szerettem, és szívesen dolgoztam ilyen jellegű munkákban is, például csoportos munkában jótékonysági akció keretében egy kórház folyosóját falmatricáztuk, aminek a grafikai terveiben vettem részt főként.
Annak, hogy most ezzel kezdtem el tudatosan és intenzívebben foglalkozni (Maminti art), gyakorlati oka van: az egy éves kislányom. Az anyukaság, mint új szerepkör és munkakör nagyon boldoggá tesz, imádom. Viszont emellett is keresgéltem azt a szektort, amiben alkothatnék, tervezhetnék- nekem ez lételem. Nagy vágyam a diplomás ruha téma tovább vitele, a baba születése után viszont felmértem, hogy ez jó ideig kivitelezhetetlen, több okból is, amiket most nem részletezek. Ugyanezt tudom mondani az ötvös munkákról is. Így októberben kezdtem el blogolni Maminti art néven, egy meghívó tervezés felkérés után- ez a számítógépes munka örömmel tölt el, ugyanakkor a mostani életmódomba is beilleszthető.


A sablon ötlete egy véletlennek köszönhető: egy meghívó tervhez vágattam papírokat saját tervezésű mintával. Az alkalomra, amelyre a meghívó is készült (egy ismerősnek), tortát is sütöttem, s szinte adta magát az asztalon heverő kivágott minta—meg a torta… megszórtam.
Az erről készült kép nem várt sikert aratott a közösségi oldalon, sok érdeklődés volt, látom, hogy ez a téma a levegőben van- a gasztronómia, ételdíszítés foglalkoztatja az embereket. Azt is felmértem, hogy a kínálat ezen a téren még nem kiaknázott. (létezik a low cost alacsony minőséggel és a high end- külföldről importált drága minőségi sablonok, melyek ugyan szépek, de nagyon egyfajta stílust képviselnek)
Ezután a kivitelezőkkel (csipkedesign.hu) karöltve felkutattunk olyan anyagot, ami a technológiának is megfelel, ugyanakkor étkezési célra alkalmas, és kikísérleteztük az első darabokat.
Számomra azért öröm ez a munka, mert elsősorban magam számára terveztem ezeket a sablonokat, s utána gondoltam az értékesítésre. Azt sem titkolom, hogy nagyon szeretek sütni, számomra ez is alkotás, ami valamiért megnyugtat, egyfajta terápiának nevezném, ugyan úgy, mint a rajzolást vagy a mintázást. Szeretek mindig valami újat vagy többet hozzátenni ezekhez. Beleszerelmesedtem a gasztronómiába, és mivel tervező művész vagyok, a gasztronómia esztétikájába is.

Hogyan találod ki az egyes kollekciókat?

Nem kollekciókról beszélnék ez estben, az első alkalommal terveztem egy kisebb adagot, melyet most nemrég bővítettem egy újabbal.
A stílusnál számomra az a fontos, hogy ne kommersz vagy „sablonos” (itt a szó helyénvaló) irányba menjek el, hanem legyen benne valami plusz, valami egyedi. Népi és organikus elemekből merítkezve (és nem másolva) tervezem a mintákat. Az egyetemen mindig nagyon tudatosan és kontrolláltan terveztünk, most ösztönösen, előkészítés nélkül készülnek a tervek.
Természetesen arra is figyelek, hogy többféle korosztály tudjon válogatni többféle alkalomra, a gyárthatóságra, és használhatóságra is ügyelnem kell, ezen felül pedig az ár-érték arányra, eladhatóságra is. Hiszen minél több a kivágás, annál drágább az előállítási költség.



Rendelésre egyedi mintákat is elkészítesz? 

Igen ezt szeretném hangsúlyozni, - és ebben látok nagy lehetőségeket még- egyedi sablonokat is szívesen vállalok. A technológia szerencsére ezt lehetővé teszi, így csak a tervezés jelenti a plusz munkát. Egy egyedi, vagy személyes minta nagyon sokat dobhat egy tortán, igazán személyessé teheti.

Milyen technikákat lehet alkalmazni ezekkel a sablonokkal?

Sokféle technika van, az egyszerűtől a bonyolultig. Az önmagában varázslat, hogy a süteményt az is szépen ki tudja díszíteni, akinek esetleg nincsen hozzá kézügyessége, egyszerűen azzal, hogy megszórja valamivel egy sablonon át, mivel maga a motívum szép. Ezen felül léteznek más módszerek, leírom sorjában azt is, hogyan bukkantam rájuk.
Ami nekem először jutott eszembe: meg lehet szórni a sütemény tetejét valamilyen porszerű anyaggal a sablonon át, például kakaóval, fahéjjal vagy porcukorral.
Később, miután magam is beleástam jobban a témába, láttam, hogy egyes mester cukrászok masszákat is keresztül kennek ezeken a sablonokon spatulával torták tetejére és oldalára. Így jutottam arra, hogy – mivel éppen november vége volt- mézeskalácsokra próbáljam meg cukormázzal. A siker teljes volt (csak a cukormáz állagát kellett kikísérletezni hozzá), ezek után kísérleteztem azzal, hogy a mézeskalácsot nyersen szórom még, és úgy sütöm ki együtt, vagy a különböző színű cukormázakkal is játszhatunk, illetve a cukormázat és szórást is kombinálhatjuk.
Egy kedves cukrász vásárlóm hívta fel a figyelmem a mintás piskótára (biscuit joconde imprime), amelyet mindenhol nyomótasakkal, szabadkézzel mintáznak- nekem bevillant, hogy ezekkel a sablonokkal is meg lehetne ezt tenni - hát kísérleteztem, az eredmény pedig kecsegtető, lehetőségek végtelen tárházát megnyitva. Szokatlan, különleges  hatása van, ráadásul olyan dolgokat lehet vele előállítani, amit más technikákkal nem: tekerhetjük, alakíthatjuk, és nem kell félni, hogy elkenődik.
Ezen felül nemcsak édes süteményeket díszíthetünk, hanem bármit: sós quiche-t, szendvicset, kávét, turmixot. Például zsíros kenyeret szórtam meg paprikával a sablonon át. Ennek is nagy sikere volt, és nem láttam még máshol ilyet.
Én tehát nem találtam fel új technikát, az egyediséget abban látom, a hogy sikerült vegyítenem őket, vagy beemelnem addig ismeretlen terepre és így olyan dolgokat hoztam létre, amire példát még nem találtam, és másoknak sem ismerősök. Illetve a sablonok stílusukban, hangulatukban térnek el a kínálattól.


Milyen terveid vannak a közeljövőben?

Közeli tervem egy igényes, informatív honlap elkészítése, és hogy nagyon közelről is beszéljünk -készülök a húsvétra- sablonokkal és egy tojás díszítő tervvel.
Tervem egyébként rengeteg van, időm sajnos kevesebb… 

Kinek ajánlod a Maminti art díszítő sablonjait?

Elsősorban laikusoknak, háziasszonyoknak, lelkes sütögetőknek szánom a leírásaimat (lépésről-lépésre), technikákat, stb.
A fotózásokra is tudatosan nem cukrászdában vásárolt remekműveket díszítek, amelyek biztosan sokkal tökéletesebbek volnának, szeretném erősíteni azt, hogy ezeket bárki elkészítheti, és buzdítani is szeretném az embereket, hiszen készíteni, alkotni öröm, és mindenki büszke, aki valami olyat adhat ki a kezéből, ami tetszik neki.
Ezt egyébként küldetésnek is tekintem: segíteni az embereket abban, hogy minőségi módon ünnepeljenek, készítsenek süteményeket saját maguk…
Cukrászok, baristák, romkocsmák és kávé bárok részére pedig az egyedi, arculathoz, logohoz illeszkedő sablonokban látom a nagy lehetőséget- jó pár szinttel feljebb lép az eladott termék egy ilyen egyedi díszítés révén.

Húsvét alkalmával is kedvezel vevőidnek. Idén mivel készültél?

Húsvétra készültem hímes tojás mintájú sütemény díszítő sablonokkal, és tojásfestéshez matrica sablonokkal is. Olyan szép szokásnak tartom- és nálunk él is még- hogy ilyenkor sok látogató, messze élő barát, locsoló jön, akiknek biztosan jól esik, ha megkínáljuk őket ehető vagy díszes tojással. Az ünnepi asztalon, vagy dekorációként is szépen mutatnak, megadhatjuk a módját az ünnepnek az ilyesféle készületekkel.



 
Jöjjön a játék, íme a részletek:
 
A kommentért görgessetek lejjebb, a tortarecept alatt megtaláljátok a komment sávot!

 
Első húsvéti süti tippünk:
Citromos avokádótorta karamellel














































Hozzávalók a tésztához:
  • 18 dkg liszt
  • 5 evőkanál nyirfacukor
  • fél sütőpor
  • 3 tojás
  • vanília kikapart belseje
  • 1.5 deci olvasztott vaj
  • 2 citrom leve
  • fél kávéskanál őrölt gyömbér
  • 1 érett avokádó
  • 4 dkg étcsoki
  • 1 dl tej vagy joghurt


Karamell a tetején:
  • 220 gr cukor
  • 7,5 ml víz
  • 100 gr vaj, felkockázva
  • 60 ml tejszín

A tojásokat a cukorral és az olvasztott vajjal habosra keverjük. Az avokadót a 2 citrom levével leturmixoljuk és hozzáadjuk a tojásos, vajas cukorhoz. Hozzákeverjük még a tejet vagy joghurtot. A lisztbe belekeverjük a sütőport és a feldarabolt étcsokit, őrölt gyömbért majd ezt is hozzáadjuk a tobbi hozzávalóhoz. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. Előmelegített sütőben kb. 180-200 fokon tűpróbáig sütjük.

A karamellhez, közepes lángon a vízben feloldjuk a porcukrot és hozzáadjuk a vajat. Erősebb lángon sűrű kevergetés közben legalább 15-20 percig, a krémes állag és a szép karamell szín eléréséig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a tejszínt és még 2-3 percig főzzük. Ha a tejszínt kihagyjuk akkor a karamell megszilárdul és ropogós lesz mint a dobostorták teteje. Ráöntjük a torta tetejére. 
Ha a sütemény tetején kihűlt a karamell, a díszítősablon segítségével megszórjuk porcukorral.

A sütemény állaga másnap lesz igazán finom és szaftos az avokádótól és a citrom levétől.



Kellemes Húsvéti készülődést mindenkinek!


 

67 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek ezek a sablonok, nekem a lepkés tortasablon a kedvencem.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Nagyon tetszett a cikk! Nekem a pillangós sablonok a kedvenceim!:)
    Üdv:Tóth Bettina Filippa

    VálaszTörlés
  3. Nekem az állatosok nagyon tetszenek. Pl a cicás.

    VálaszTörlés
  4. indamintás csíksablon légy az enyém! :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem a lepkés, baglyos, szarvasos tetszik a leginkább, de egyébként mindegyik gyönyörű szerintem! :)

    VálaszTörlés
  6. a szívsablonok nagyon tetszenek

    VálaszTörlés
  7. Dejóó :) Már régóta keresgélek itthon tortadíszítő sablonokat, végre rátaláltam! Nekem a "körszimmetrikus" a kedvencem.

    VálaszTörlés
  8. Pillangós, baglyos. :) De a többi is szuper!

    VálaszTörlés
  9. Kurucz Zsuzsanna2013. március 18. 11:38

    Nekem a csodaszarvasos a kedvencem! Csatlakozom az előttem szólókhoz, szép, igényes tortadíszítő sablon abszolút hiánypótló.

    VálaszTörlés
  10. A Csodaszarvas tetszik a legjobban! :) (De mindet elfogadnám! )
    Ja, és most vasárnap itt is megvásárolhatjátok :

    https://www.facebook.com/events/416388458453845/

    VálaszTörlés
  11. Kerekes Erzsébet2013. március 18. 12:12

    Mindent imádok, amin állatfigurák vannak, ezért az állatos sablonok a kedvenceim. Közülük is a csodaszarvas tetszik legjobban, mert kecses, elegáns és mesébe illő. Ha ránézek, elvarázsol...

    VálaszTörlés
  12. Szép napot! A pillangós és a szíves tetszik nagyon! Füziné Kiss Beatrix

    VálaszTörlés
  13. KLinger-Roskos Szilvia2013. március 18. 12:42

    Nekem a baglyos a kedvencem ,de a pillangós vagy a szivecskés is gyönyörű,azt hiszem bármelyikkel el tudnám kápráztatni a családomat :)

    VálaszTörlés
  14. Az indás sablonok,gyönyörűek mind!!!:)

    VálaszTörlés
  15. Pillangós, szivecskés, de mindegyik nagyon szép és egyedi! :) Gyenes Zsuzsanna voltam.

    VálaszTörlés
  16. Szia! Mindegyik sablon nagyon szép, de mégis a leges-leges a csodaszarvasos. :))

    VálaszTörlés
  17. Talán a szarvasos a legszebb. Mintha csak az a bizonyos őzsuta lenne Harry Potter történetéből... :)

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok! Mostanában pont ilyen sablonokat keresgéltem a tortázós hobbimhoz :-) Az indás/csipkés sablonok tetszenek a legjobban!
    (Örömmel látnék emeletes torták díszítésére használható "sablon-együtteseket" :-) Péhl Zsóka voltam.

    VálaszTörlés
  19. Sziasztok!

    Nekem a Szülinapi és a Csipke sablonok a kedvenceim. :)

    Szép napot:
    Niki

    VálaszTörlés
  20. A baglyos sablon tetszik most leginkább, de a többi is nagyon jópofa. :-)

    VálaszTörlés
  21. Kedves TeaRoom Bloggerlányok!

    Nehéz választani ebből a felhozatalból:)... HOzzám a népiesebb motívumok állnak közel, mint a pávás, csodaszarvasos, vagy szívmintás tortasablonok. Egyszerűen nagyszerűek!

    Üdv,

    Márti

    VálaszTörlés
  22. Sziasztok!

    Igazán érdekes volt az interjú. :)
    Nekem legfőképp a csipkés és a szívmintás tortasablon tetszik, de a többi is nagyon szép!

    Minden jót!

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok! A pávamintás tortadíszítő sablon a szívem csücske:)

    VálaszTörlés
  24. Az indamintás csíksablon nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  25. A csipke mintásak a kedvenceim.Kovács Anita

    VálaszTörlés
  26. A bagoly a legesleg ♥ :)
    Antal Márti

    VálaszTörlés
  27. Ooo, koszonom, hogy megmutattatok! :) a szives es csipkesek a szivem vagya:)

    VálaszTörlés
  28. Szia!

    Nekem a szívecskés, és a szarvasos a kedvencem. :)
    Gyenizse Violetta

    VálaszTörlés
  29. Nekem a szívmintás tortasablon a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  30. Hú, mindegyik nagyon szép, nem könnyű választani. Talán a szívmintás tortasablon tetszik legjobban (ebben a pillanatban :) )
    További sok sikert hozzájuk!
    Üdv,
    Kolonics Orsi

    VálaszTörlés
  31. nekem a szivecskés és a szarvasos a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  32. Bagoly mintás tortadíszítő sablon

    VálaszTörlés
  33. Pillangós és szivecskés.

    Raczkó Enikő

    VálaszTörlés
  34. Nekem a Csodaszarvasos tortasablon a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  35. Sziasztok!

    Én pár hete találtam Mamintire, pontosabban ő talált a blogomra. Már szét néztem nála akkor rögvest, de most ennek a játéknak nagyon megörültem! Nekem a pillangós a kedvencem, a lányaim nagyon díjaznák, ám ha nyernék, akkor egy hasonló egyedi sablont választanék, mint a TeaRoom lányoknak van. Csak én a saját blogomra formáltat szeretnék természetesen. :) Köszönöm a lehetőséget!
    Kellemes estét Nektek!

    Betti

    VálaszTörlés
  36. Sziasztok,gratulálok a bloghoz,nagyon igényes,kedvemre való:-)
    A sablonok közül a pillangós lett a kedvenc,a csodaszarvasos valamint a szíves is tetszik.Egytől-egyig nagyon ötletes és szép mind.

    VálaszTörlés
  37. Inda, és csipke sablonok a kedvenceim, de mindegyik csodaszép!

    VálaszTörlés
  38. Nagyon nehéz választani, de talán a szivecskés tetszik a legjobban :)

    VálaszTörlés
  39. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  40. A pillangós tetszene a lánykámnak :)
    josey

    VálaszTörlés
  41. Nekem az indamintás csík sablon az egyik kedvencem, de a csipkéseket is imádnám!

    VálaszTörlés
  42. A pillangós a kedvencem.
    K.Szilvi

    VálaszTörlés
  43. mindegyik gyönyörű. kedvenc a csodaszarvas és a páva :)
    Birtáné Marossy Beatrix

    VálaszTörlés
  44. Csipke az abszolút kedvenc! :)

    VálaszTörlés
  45. Mind szép! A Tea Room-os tetszik nagyon!

    Üdv:
    Horváth Zsófi

    VálaszTörlés
  46. Nehéz a választás, de a virágmintás tojásdíszítő matrica az egyik kedvenc!

    VálaszTörlés
  47. Szomáli Ragdoll2013. március 24. 11:09

    Nekem a macskás sablonok a kedvenceim, de a csodaszarvas is gyönyörű. :)

    VálaszTörlés
  48. Sziasztok! húhúhúhúúú a baglyos dolgok nálam mindent visznek! nagyon szuper! Ez lett az egyik kedvencem, viszont a hosszúkás virágmintás is tetszik, mert egy finom tejhabos réteges kávén fahéjjal vagy kakaóporral ezen motívumokkal még ízlésesebbé lehet varázsolni! (gondolatban el is készítettem:) )
    Köszönöm a játékot is!;)
    Sok sikert mindenkinek!
    Szép napot

    VálaszTörlés
  49. a szíves tetszik a legjobban. meg a baglyos.

    VálaszTörlés
  50. A szarvasos !
    Iványi eszter

    VálaszTörlés
  51. Ide is megírom, a csodaszarvasos, de legjobban egy hasonló stílusú pávás tetszene. Fáklya Georgina

    VálaszTörlés
  52. A kerek szíves, a baglyos és a tojás sütis díszítők nagyon tetszenek, de a többi is szuper szép.

    VálaszTörlés
  53. A szarvas, az indaminta nagyon bejönnek ... 8)

    VálaszTörlés
  54. Bevallom, nem tudok választani :-)talán a népies motívumok, és a csodaszarvas :-)

    VálaszTörlés
  55. Mind nagyon szép, a num.1. a szívmintás tortasablon!:)

    VálaszTörlés
  56. A szíves és a baglyos a kedvenceim. :)

    VálaszTörlés
  57. likeoltam és a csodaszarvas tetszik de a ez a profil jelölés nem megy PÁl Gyula

    VálaszTörlés
  58. Meg is van a nyertesünk! Gratulálunk Tóth Bettina Filippának, a 2-es számú játékosnak, aki a csodás Maminti art sablonokat nyerte! :) Kérünk, hogy küldd el nekünk elérhetőségedet az info@tearoom.hu-ra, hogy postázhassuk neked a nyereményt! Mindenkinek köszönjük, hogy velünk játszott! Tartsatok velünk legközelebb is!

    VálaszTörlés

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések