A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 3., csütörtök

Új évi gyomor relax - avagy kezdjük az évet kímélő ételekkel

Először is Boldog Új Évet Kívánunk Nektek! Igyekszünk 2013-ban is sok egészséges és finom ételt bemutatni, és ígérjük, hogy lesznek újabb meglepetések és ajándékok is! Interjúkat, könyvajánlókat, élménybeszémolókat is olvashattok majd, és folytatjuk a karácsonykor először megjelent TeaRoom magazint is!

A karácsonyi-szilveszteri időszak a várva várt pihenés mellett sok munkával is járt a konyhában. Hiába szeretnénk a lehető legegészségesebben étkezni, valljuk be, hogy ilyenkor mindenki a legfinomabb ételekkel kényezteti magát, és még véletlenül sem számolja a kalóriákat. Karácsonykor a magazinunkban, szilveszterkor pedig egy összefoglalóban szedtük össze nektek kedvenc receptjeinket. Most úgy érezzük eljött az ideje, hogy csokorba gyűjtsük azokat is amik a lehető legkisebb munkával járnak, és közben kímélik is a nagy dőzsölésben kifáradt szervezetet.

Jöjjenek akkor a kímélő fogások, és menjenek azok a fölös kilók! :)


LEVESEK

 
VEGA FINOMSÁGOK
 
 
KÖNNYŰ TÉSZTÁK
 
HALFALATOK
 HA NEM BÍRJUK HÚS NÉLKÜL

 
KÍMÉLŐ DESSZERTEK

2012. június 11., hétfő

Currys-tonhalas penne csőben sütve

Igen, megint egy tésztaétel, és garantáltan sosem fogunk kifogyni belőle, mivel mindhárman odavagyunk érte. :) Ez egy pikáns változat a bátrabbaknak. Íme:

Hozzávalók 2 személyre:
  • penne tészta (2 személyre)
  • 1 ek. zöld currypaszta (lehet piros is)
  • fél fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 tonhal konzerv lé nélkül
  • 1 konzerv paradicsom
  • 1 újhagyma zöldje
  • sajt a tetejére
  • 1 kk. római kömény
  • frissen őrölt bors
  • fokhagyma granulátum
Feltesszük főni a tésztát. Az összetört fokhagymán, és a felaprított vöröshagymán pár pillanatra megpirítjuk a currypasztát és a római köményt. Hozzátesszük a tonhalat, és ha kicsit szétesett, jöhet bele a konzerv paradicsom is, amit tessék-lássék módon elnyomkodunk a fakanállal. Fűszerezzük sóval, borssal, frissen őrölt fokhagyma granulátummal, és hozzádobjuk a felaprított újhagyma zöldjét. Ha kész a mártásunk, összekeverjük a közben al dente-re főtt lecsöpögtetett tésztánkkal. Egy tűzálló edénybe rakjuk, és jól megszórjuk sajttal. Amint megpirult a teteje, tálalhatjuk.

2012. április 18., szerda

Paradicsomos-gombás rizottó, tonhalpogácsa

Ez egy jó kis húsmentes kímélő ebéd, ami jól variálható különböző halakkal, és zöldségekkel. Mivel paradicsom és tonhal fanatikus is vagyok, annál jobb nem is történhetett volna velem, minthogy felfedeztem ezt a két receptet a magyar GoodFood első számából. Csavartam azért rajtuk egyet és végül nagyon jól sikerült, ezért most megosztom veletek, remélem kedvet kaptok hozzá!



Hozzávalók a tonhalpogácsához:
  • 1 nagy burgonya - 300g (60 g CH)
  • 1 tonhalkonzerv (sós lében)
  • 2 szardella filé
  • 1/2 csokor petrezselyem
  • 1 tk. friss kakukkfű
  • 4 ek. szezámmag
  • fokhagyma granulátum (100% szárított fokhagyma)
  • frissen őrölt bors
  • 2 tk. füstös őrölt pirospaprika
  • 1 tk. római kömény
  • olívaolaj
A burgonyát főzzük meg, majd húzzuk le a héját, és villával törjük össze. Amíg a burgonya fő, addig száraz serpenyőben pirítsuk meg a szezámmagot. Ezek után nincs más dolgunk, mint hogy összedolgozzuk a hozzávalókat, és serpenyőben pici olajon kisüssük.


Hozzávalók a paradicsomos-gombás rizottóhoz:
  • 1 ek. olívaolaj
  • 100g rizs (barnarizs - 70 g CH)
  • 1/2 fej vöröshagyma (100 g - 8 g CH)
  • 200g barna csiperkegomba felkockázva (6 g CH)
  • 1/2 kaliforniai paprika felkockázva
  • 1 szeletelt konzerv hámozott paradicsom
  • 400 ml zöldségalaplé (bio)
  • parmezán
  • 1/2 csokor petrezselyem felaprítva
  • majoranna
  • frissen őrölt bors
A vöröshagymát felaprítjuk, és az olívaolajon megpirítjuk. Hozzátesszük a gombát, és a majorannát, majd 1-2 perc után jöhet a rizs, amit kicsit átforgatunk. Ezután beletesszük a paprikát, a paradicsomot, az alaplevet, ízlés szerint parmezánt, és egy kis borsot. Összeforraljuk, lefedjük és időnként megkavarva 20-25 percig főzzük. Ha kell sózzuk, és tálalás előtt szórjuk meg friss petrezselyemmel.

2012. február 29., szerda

Halfasírt

Már régóta ki akartam próbálni a halfasírtot, igazából nem is tudom miért maradt ki. Nagyon egyszerű és ha éppen nem a candida diétát csinálnám még jobban fel is lehetett volna dobni, például egy kis fehérborral. Ha még egészségesebbek szeretnénk lenni, akkor együnk mellé céklát vagy ha tartalmasabbra vágyunk, akkor egy kis hagymás kölessel is kiegészíthető. Ha lehet ne bő olajban süssük ki, elég egy kicsi alá. Egy serpenyőben szépen pirosra sül.



Hozzávalók:
  • 1 nagy szelet hal (igazából bármilyen lehet)
  • 1 kis fej hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 tojás
  • 1 csapott ek teljes kiőrlésű liszt
  • kakukkfű
  • só, bors


A halat nagyon apró darabokra vágjuk vagy ha tudjuk, villával szétnyomkodjuk. A hagymát, fokhagymát és a petrezselymet kis darabokra szeleteljük és összekeverjük a hallal. Hozzáütjük a tojást, hozzáadjuk a lisztet, sózzuk, borsozzuk, kakukkfűvel ízesítjük. Az egészet összegyúrjuk és pogácsákat formázva kis olajon kisütjük.

2012. február 20., hétfő

Téli piknik - VKF! 47

A 47.-ik VKF! alkalmából útnak indultunk egy kis téli sétának. Tervezgettünk, sütöttünk, csomagoltunk, és előkészítettük a kis csapatot a túrára. Az eredetileg betervezett szabad tavi korcsolyázást sajnos az időjárás megakadályozta, de a szánkózás és a séta még éppen belefért. Biatorbágyra kirándultunk, ahol a viadukt mellett sok más látványosság is akad.


Ott vannak a halastavak, melyek egyikén idén újra megnyitották a koripályát, és amikor jönnek a mínuszok, akkor kicsik és nagyok együtt hokiznak, forralt boroznak, és építik hólapáttal a kanálisokat a jégen.

A következő látványosság, (ami egy kis hegy- vagy inkább dombmászással jár) a híres Nyakas kő, melynek mészkőrétegeiben megláthatjuk, egy 12–15 millió éve létezett tengerpart élővilágát. Közelebbről nézve találhatunk tengeri sünöket, osztrigákat, kagyló- és őskori csigahéjakat is. Minden évszakban varázslatos látvány, és a csúcson állva az egész Biatorbágy-i panoráma elénk tárul.

A mi utunk az Iharos felé vezetett. Az ott található völgyben van lehetőség egy is csúszkálásra, és a piknikünknek is épp ez volt a megfelelő helyszín. Innen több lehetőség is adódik az erdei sétára. Az egyik kedvelt túra az iharosi forrásoktól a piros jelzésen a Kőhegyre, majd tovább a sziklák érintésével, a Szélkapu völgy keresztezésével a Szily kápolnához vezet. (Térkép és további infó a Biatorbágyi Tájvédő Egyesület honlapján.)

Nekünk most sajnos nem volt időnk nagyobb sétához, ezért a völgyben maradtunk. Pár csúszás és dombra mászás után meg is éheztünk, úgyhogy megterítettünk az utazó asztalon, vagyis a motorháztetőn. :) Előkerültek a finom szendvicsek, a kekszek, és persze volt forralt bor, sőt még Baileys-es tejeskávé is! Igyekeztünk melengető, tápláló, és nem mellesleg szállítható ételeket kitalálni. Egy ilyen kirándulás nem pont a legegészségesebb összetevőkről szól, hanem inkább arról, hogy együtt legyünk, hogy mindenki beletegyen valamit, és hogy jól érezzük magunkat, legyünk az erdőben, a szánkón, vagy a piknik asztalnál.

1. A három fajta szendvics, 2. Amiből a cica is szeretett volna kapni, 3. Start!, 4. Berti élvezi a repülést, 5. A piknik asztal, 6. Baileys-es tejeskávé hmmmm..., 7. A terv, avagy a piknik előestéje, 8. A keksz szalámi által kiváltott tipikus arckifejezés :), 9. Éhes vagyok, kaphatnék valamit?, 10. Miért tegyük plusz biztonsági szemetes zacskóba a forralt boros termoszt? Ezért..., 11. Berti élvezi??? a csúszást, 12. Ráharaptunk, elvesztünk, van mééég?

A SZENDVICSEK  /tonhalas, csirkés, kéksajtos-diós/
Tonhalas szendvics (10-12 db)
  • 1 kisebb fej lilahagyma
  • 1 tonhalkonzerv
  • 200 g krémsajt
  • (majonéz - opcionális)
  • citrom
  • bors
  • fehér toast kenyér
  • 2 paradicsom szeletelve
  • jégsaláta v. rukkola
Tonhal krémet készítünk. A lila hagymát apróra vágjuk, a tonhalkonzervet a krémsajttal összekeverjük, fél citrom levét belecsorgatjuk, borssal ízesítjük. (Aki szereti, majonézt is tehet bele.)
Egy kenyeret megkenünk a krémmel, majd paradicsomkarikákat fektetünk rá, és friss salátalevelet. Fedésnek jöhet a második szelet kenyér, majd átlósan, vagy a közepén vágjuk ketté a szendvicset.

Csirkés szendvics (15-18 db)
  • 1 grill csirkemell (lehet 2 comb is)
  • 80 g apróra vágott kesudió
  • 3 szál szárzeller aprítva
  • 1 nagy szál zöldhagyma apróra vágva
  • 3-4 ek. majonéz
  • 1 ek. reszelt parmezán
  • 1 kis pohár tejföl
  • 3 tk. citromlé
  • 2 tk. friss kapor
  • 2 tk. friss petrezselyem
  • fokhagymapor
  • bors
  • magos toast kenyér
  • jégsaláta
A csirkét bőrözzük le, és vágjuk kis kockákra, a kesudióval, szárzellerrel, zöldhagymával, petrezselyemmel, kaporral együtt. Keverjük össze a hozzávalókat, ízesítsük sóval, borssal, és fokhagymaporral. Egy kenyeret kenjünk meg a krémmel, majd fektessük rá a friss salátalevelet. Fedésnek jöhet a második szelet kenyér, majd átlósan, vagy a közepén vágjuk ketté a szendvicset.

Kéksajtos-diós szendvics (10-12 db)
  • 15 dkg kékpenészes sajt
  • 200 g krémsajt
  • 1 tk. joghurt, vagy tejföl
  • 1 marék dió
  • 1 nagy csokor bazsalikom
  • 2 paradicsom szeletelve
  • toast kenyér, vagy ciabatta
A diót vágjuk apró darabokra, és egy-két perc alatt pirítsuk meg serpenyőben vagy a sütőben. A sajtot a krémsajttal, és a joghurttal dolgozzuk össze, majd dobjuk bele a kihűlt diót is. Egy kenyeret kenjünk meg a krémmel, majd fektessük rá a friss bazsalikomleveleket, és a paradicsom szeleteket. Fedésnek jöhet a második szelet kenyér, majd átlósan, vagy a közepén vágjuk ketté a szendvicset. (Nyáron mentalevelet is használhatunk, és a krémbe is tehetünk belőle.)

AZ ÉDESSÉGEK  /keksz, keksz szalámi, téli fagyi, Baileys-es tejeskávé/
Keksz
  • 30 dk liszt
  • 20 dk vaj folyósra olvasztva
  • ízlés szerint méz (2 nagy evőkanál)
  • fél sütőpor
  • 5 dkg müzli (bármilyen)
  • aszalt gyümölcsök (szilva, sárgabarack)
  • mogyoró
  • kakaópor
  • (1 tojás, én most véletlenül kihagytam de nem szükséges)
Mindent összekeverünk, a kakaóport kivéve, illetve a mogyorót a végén. Elfelezzük a masszát és az egyik felébe alaposan belekeverjük a kakaóport. Így lesz egy sötét és világos kekszalapunk. Vizes kézzel kicsit csippentünk mindkettőből és összegyúrjuk golyónak majd sütőpapíros tepsin lelapítjuk kekszformára. A tetejébe még nyomkodhatunk mogyorót és még aszalt gyümölcsöt. Sütőben kb 20-30 perc alatt megsütjük. Melegen még puha, aztán kicsit megkeményedik, de fémdobozban tárolva félpuha marad.

Keksz szalámi
  • 10 dkg porcukor
  • 3 púpos evőkanál kakaó
  • 3 dl tej
  • 20 dkg vaj
  • rum, vagy rumaroma ízlés szerint
  • 50 dkg háztartási keksz
  • 20 dkg tört dió
A tejből, porcukorból és a vajból szirupot főzünk. Ráöntjük a tördelt keksz és dió keverékére, rumot rakunk bele. Zsírpapírra öntjük, jól összenyomkodjuk és feltekerjük rúd formára. (Beleforgathatjuk kókuszreszelékbe, mogyoróba.) Két-három órára vagy akár egész estére hűtőbe tesszük, majd karikákra vágva tálaljuk.

Baileys-es tejeskávé
Főzünk egy erősebb kávét 2,5 dl. Forralunk 5 dl tejet és a kávéhoz öntjük. Ízlés szerint Baileys-t csorgatunk bele, kb. 1dl-t. Cukrot már nem igényel de ez szokás kérdése.

A retró téli fagyi elengedhetetlen kellék. Előállítása egyszerű, ha van egy kis aprónk látogassunk el a legközelebbi közértbe és spájzoljunk be belőle. :)

Bátorítunk minden vállalkozó kedvű olvasónkat, hogy a barátokkal, vagy a családdal télen is bártan induljon útnak. Nem kell más hozzá csak egy kis tervezés, pár korcsolya, egy termosz, sapka, sál és kalandvágy!

Ezúton köszönet a szuper ötletért az Olajzöld levelek kéken blognak!

2011. május 30., hétfő

Réparopogós szezámmaggal, joghurtos mártogatóssal

Egy jó ideje az alma mellett a nyers répa rágcsálása jelent vitaminforrást az egyébként nehéz, csípős vagy édes ételek sokaságában.
Mit lehetne még kezdeni vele? Reszeljétek le, adjatok hozzá tojást, friss petrezselymet, sót borsot. Sok szezámagot és zsemlámorzsát annyit, hogy formázható legyen. Kevés olajban ropogosra sütjük.
Jól passzol hozzá egy kis fokhagymás, liszbeforgatott sült halszelet és citromolajos (oliva) fűszeres joghurtszósz.

Hozzávalók:
  • kb 60 dkg répa
  • 3 tojás
  • petrezselyem
  • szezámmag
  • só, bors.
  • zsemlemorzsa

joghurtos szósz:
  • 2.5 dl joghurt
  • 1 ek. citromos olivaolaj
  • só, bors, petrezselyem
  • kiskanál mustár

2011. május 23., hétfő

Három fogás a tenger gyümölcseiből

Itt a nyár és semmi sem tarthat vissza minket, hogy végre ízelítőt adjunk a tengerből. Ha már nekünk nincs, az asztalunkra attól még varázsolhatunk igazi nyaralást idéző ízeket!
Kedves Szabi barátommal készítettem teljes lázban a következő fogásokat, melyek mind herkentyűkből készültek. Figyelem, csak erős idegzetűeknek! :)

Nigella Rákkoktélja



















Hozzávalók:

  • 1 kg koktélrák (egy zacskó fagyasztott)
  • 20 dkg majonéz
  • 3 ek. kecsap
  • pici citromlé
  • tabasco szósz (1-2 csepp)
  • zsenge salátalevelek
  • őrölt paprika (a díszítéshez)
Egy fej saláta zsengébb leveleit megtisztítom és egy nagy tálra rendezgetem. Egy tálban a többi hozzávalót (a rákon és a paprikán kívül) összekeverem. Egy serpenyőben pici olívaolajon 1-2 perc alatt megpárolom a rákocskákat, majd a keverékbe öntöm. A salátalevelekbe kanalazom az adagokat és a végén megszórom őket egy kis őrölt paprikával.


Grillezett garnélák Spenótos krumplival és Fokhagymás öntettel



















Hozzávalók a garnélához 4 személyre:

  • Garnéla 6-7cm-es, kb. 4 maroknyi 4 személyre
  • 1-2 ek. olívaolaj
A garnélákat megtisztítjuk, és pici olívaolajon teflon serpenyőben vagy grillen pár perc alatt készre sütjük.


Hozzávalók a krumplihoz 4 személyre:
  • 1,3 kg krumpli
  • 2 ág rozmaring
  • 1 fej fokhagyma
  • 20 dkg bébispenót
  • 2-3 ek. vaj
  • olívaolaj
Sós vízben megfőzzük a krumplit, majd egy nagy tálban összekeverjük a feldarabolt rozmaringgal és a vajjal. Előmelegített sütőbe tesszük és 180 fokon 15 perc alatt megpirítjuk. Ezalatt egy kis olívaolajon megpirítjuk az összezúzott fokhagymát és 1-2 perc alatt megpároljuk rajta a spenótleveleket. Kivesszük a krumplit a sütőből és összekeverjük a fokhagymás spenóttal. Ha szükséges adhatunk hozzá még egy kis vajat vagy olívaolajat.


Hozzávalók a Fokhagymás öntethez:
  • 1 fej fokhagyma összezúzva
  • 2 dl joghurt
  • 2 ek. olívaolaj
  • 1/2 citrom leve
  • 10 cm-es rozmaringág levelei összeaprítva
  • 1 nagy csokor petrezselyem összeaprítva
A hozzávalókat összedolgozzuk, és kis tálkába tesszük. A krumplira, vagy a rák mellé mártogatósként is tálalhatjuk.


Tengeri herkentyűs lasagna (Jamie Oliver receptje alapján)



















Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 apróra vágott lilahagyma
  • 2 gerezd tört fokhagyma
  • 60g kuszkusz
  • 2 marék fekete olajbogyó
  • 2 doboz 400g-os paradicsomkonzerv
  • fél liter paradicsompüré
  • 500g tenger gyümölcse mélyhűtött mix
  • 100g tisztított tintahal
  • 12 friss tésztalap
  • só és frissen őrölt bors
  • 1 marék apróra vágott petrezselyemzöld
  • olívaolaj
  • 20 dkg reszelt parmezán v. trappista
Egy nagy serpenyőben olívaolajon 1 perc alatt megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a kuszkuszt, az olajbogyót, a paradicsomot és pürét, majd a tintahalat és a tengeri mixet, és pároljuk 30 percig. Közben a tésztákat főzzük sós vízben rugalmasra "al dente". Ízesítsük a mártást sóval borssal és petrezselyemmel, Egy üvegtálba rétegezzük a mártást a tésztával úgy hogy az alsó réteg az öntettel kezdődjön. A tetejét szórjuk meg reszelt sajttal és süssük 180 fokon 10-15 percig.

2010. augusztus 16., hétfő

Nem makrancos makréla

Pedig azt hittem az. Vagyis az ember úgy képzeli el a halat, ha legalábbis nem egy kis halászfaluban nőtt fel az Adrián, hogy az valami óriási előkészítést igénylő feladat, amiért untig elég egy évben egyszer karácsonykor megszenvedni. De a hétvége óta már másként látom, sőt nagy lendületet kaptam a különféle halak kipróbálásához, mivel a vasárnapi ebéd hihetetlenül egyszerűen elkészült. Na jó bevallom, csaltam, mert kibelezett halat vásároltam, de hát minek szenvedjünk ha nem muszáj. :)

Hozzávalók:
  • 4db makréla 200-250dkg/db
  • 4 szál rozmaring

a páchoz:
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 citrom leve
  • olívaolaj (a citrom levének háromszorosa)
  • fél csokor petrezselyem
  • bors

A halakat kívül-belül bedörzsöljük sóval, és a hasukba teszünk 1-1 szál rozmaringot, esetleg citromkarikát. A pác hozzávalóit egy tálban összekeverjük, és kenőecsettel alaposan megkenjük a makrélákat. A grillre fektetve ezt újra megismételhetjük, és max 7 perc alatt az egyik majd a másik oldalukat is ropogósra pirítjuk. Petrezselymes krumplival tálaltam, de jól illik hozzá a friss saláta vagy a cukkini is, és ne felejtsük el fogyasztás előtt egy kis citromlével meglocsolni.
Tipp: Az páchoz ízlés szerint fokhagymát is adhatunk.

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések