Csörög a telefon. Ági barátnőm a vonal végén és lelkesen invitál:
- Lenne kedved egy hétvégéhez, ahol 2 napig orosz cári ételeket tanulunk főzni mesterszakácsoktól, hallhatunk a cári szokások és étkek történetéről és közben mondjuk kaviárt és vodkát is kóstolhatunk?
- Paraméterek?
- Szentendrei-sziget, Rosinante fogadó, egy éjszaki szállással, házilag készített töméntelen mennyiségű étellel, szaunával, jakuzzival (ha mindezt valahol ki szeretnéd pihenni) és bónuszként jár hozzá napsütés is, az első igazi tavaszi hétvégén.
Szerintetek hány másodpercig gondolkodtam?
A Rosinante fogadó persze ettől még sokkal több…
Sokféle főzőtanfolyamról hallottam már, de olyan helyről, ahol mesés vendéglátás kíséretében, egy csendes kis faluban a Duna-parttól pár méterre ki is kapcsolódhatsz egy kicsit, na ilyenről még nem.
Belépéskor rögtön egy vidéki hangulatot idéző miliőbe toppanunk, balra kényelmes kanapé, két antik karosszékkel, sok kis mütyürrel a falon, jobbra pedig egy hölgy széles mosollyal fogad miket a recepciós pult mögül. Megkapjuk a kulcsokat, de utunk a szoba felé nem mondhatnám, hogy zavartalan. Két lépés után megakad a szemünk a gasztro szekción, mely a fogadó előterében megbújva csábít. Bőrönd le, mindent végig kell nézni, kézbe fogni, megszagolni. Van itt minden, profi kerámia bevonatú serpenyő, szilikon sütőformák, tepsik, kézműves csokik, házi lekvárok, több tucat fűszer és még sorolhatnám. Semmi kétség, jó helyre jöttünk.
Miután mindent sikerült jól megnézni és a gondolatbeli bevásárlólistánkra felírni, elindulunk lepakolni. „Nálunk nincs két egyforma szoba. Egyedileg rendeztük be mindegyiket.” – meséli az időközben mellénk szegődött Eszter, aki a fogadó értékesítéséért felelős. Írhatnám ezt is, de ez olyan nyers, semmitmondó. Az igazság az, hogy Eszter, mint itt mindenki, ízig-vérig Rosinante-s. Ez az életük, ez a mindenük és ettől lesz az egész annyira családias. CSALÁDIAS nagybetűkkel, ez itt a kulcsszó, amit az elkövetkező 1,5 napban végig éreztünk.
Kipakolás után a hangulatos téli kertben beszélgetünk Eszterrel. „Nem akartunk gasztro szálloda lenni. Vagyis nem tudatosan. Csak azt csináljuk, amit szeretünk, ez mind belőlünk jön” – mondja már egy limonádé mellett. Kiderül, hogy egy rendes fogadóhoz híven saját konyhájuk van, profi mesterszakáccsal és amit csak tudnak házilag készítenek el. Szív -és gyomormelengető dolog ez. Biztosan tudtuk, hogy az elkövetkező 1,5 napban minőséget fogunk kapni.
Még csevegtünk volna Eszterrel a hangulatos téli kertben, de befutott Nyíri Sándor alias Szása, az Arany Kaviár étterem séfje. Vele kezdjük meg a gasztronómiai túrát az orosz cári ételek világába.
A „kurzuson” részt vevő 15 fővel rögtön az elején heves zöldségpucolásba kezdünk, a „mindent julienne-re” utasítás kíséretében. Aprólékos, darabolós munka vár ránk, amit a vadiúj kések miatt (szeretem erre fogni) 4 elvágott új is bánt (no persze csak egy volt az enyém:))
A zöldségek az orosz gasztronómia egyik alapleveséhez, a borscshoz kellettek. Kicsit nem figyel az ember és a leves már ott rotyog a fazékban. Résen kell lenni, hiszen Szása hihetetlen gyorsasággal készít el mindent. A tempó adott, csak pár óránk van, 7 órakor már vacsi. A gyorsaság oltárán áldoztuk fel a helyben készített levelestészát is (legalábbis ennek tudtam be), amikor előkerült a mirelit verzió. Mellesleg tegye fel a kezét, aki maga készíti minden alkalommal ezt a tésztát. Naugye. Amúgy is imádom, a levelestészta jó barát, hiszen sokféleképpen variálható. Szásától egy újabb verziót tanulhattunk a pirog készítése révén, húsos és lazacos változatban. Ezek után heringsalátát (vagyis Sziljodka pod suboj-t) készítettünk, majd pedig egy igazán egyszerű túrós édességgel zártuk az estét.
A 4 fogásos vacsora elfogyasztására egy óra csendes pihenő után került sor. Iszonyatos mennyiséget ettünk és isteni finomat. Soha nem gondoltam volna, hogy a cékla ennyire jól variálható és ilyen ízvilág tárul elénk. Nagyon fontos továbbá, hogy a borson és a són kívül semmilyen más fűszert nem használtunk az este (és egyébként a másnap) során.
A másnap egy kiadós reggelivel indult. A sorból elsőként az isteni finom croassaint emelném ki, amint mondanom se kell, helyben sütöttek. Ezen kívül minden megtalálható volt, ami egy rendes svédasztalhoz illik. A rántottát amolyan látványsütés-szerűen előttünk sütötték, miután rámutattunk pontosan mit is szeretnénk benne látni. Úgy zusammen az egész fenséges volt!
Reggeli után előadás hallhattunk az orosz étkezési szokásokról, a kaviárról és a vodkáról. Közben persze kóstolóval színesítve a történeteket. Ezután a Rosinante séfjével, Zsolttal készítettünk el a Szása által hátrahagyott recept alapján a pelmenyit, amit legfőképpen – és remélem ezzel nem sértem meg az oroszokat - a raviollihoz tudnék hasonlítani. Ezt egyébként azóta itthon is elkészítettem és osztatlan sikert aratott. A desszert sem maradt el, ismét előkerült a jó öreg cékla. Megtudhattuk, hogy mikor jó az omlós tészta, kell-e rá babot rakni nehezékként sütés közben és hogyan készül Zsolt fantáziájának szüleménye, a céklatorta, ami mellesleg isteni lett! A program zárásaként természetesen költeményünket közösen el is fogyasztottuk.
A főzések ősszel, télen és kora tavasszal a télkertben zajlanak. Érdemes azonban nyáron elnézni, hiszen addigra a kertbe költözik a kis csapat és úgy hírlik, hogy még a medencét is feltöltik ;)
A Rosinante-nak - vagy ahogy az ottaniak mondják, a Rozikának - nincs szüksége különösebb reklámra és a fent leírtakkal cseppet sem ez volt a célom. A hétvégi főzőtanfolyamok híre szájról-szájra terjed és pillanatok alatt betelnek kurzusok. Azt hiszem az egész hely ereje az a családias miliő, amit a főzések, vagy a közös étkezések során tapasztaltunk és az a fogadtatás, amiben részünk volt. Emellett persze a sok hasznos és érdekes tanfolyam plusz jelent, a maga egyedülállóságával. A hely magáért beszél és akik ott jártak maguk miatt beszélnek róla. Mert egy élmény volt, köszönjük!
Az ételek receptjeit itt most nem részleteztem, de érdemes később visszanézni a blogra, biztosan rá fogtok találni ;)
