2011. július 18., hétfő

Orosz cári ételek a Rosinante-ban

A Rosinante fogadóban még március elején jártam. Az első tavaszi hétvégén sikerült részt vennem ezen az egyedülálló főzőtanfolyamon és mivel itt a nyár, most szívből ajánlom mindenkinek, aki a pihenés mellett hódolna egy kicsit a főzés iránti szenvedélyének is. Na de miről is van szó tulajdonképpen?

Csörög a telefon. Ági barátnőm a vonal végén és lelkesen invitál:



  • Lenne kedved egy hétvégéhez, ahol 2 napig orosz cári ételeket tanulunk főzni mesterszakácsoktól, hallhatunk a cári szokások és étkek történetéről és közben mondjuk kaviárt és vodkát is kóstolhatunk?

  • Paraméterek?

  • Szentendrei-sziget, Rosinante fogadó, egy éjszaki szállással, házilag készített töméntelen mennyiségű étellel, szaunával, jakuzzival (ha mindezt valahol ki szeretnéd pihenni) és bónuszként jár hozzá napsütés is, az első igazi tavaszi hétvégén.

Szerintetek hány másodpercig gondolkodtam?


A Rosinante fogadó persze ettől még sokkal több…


Sokféle főzőtanfolyamról hallottam már, de olyan helyről, ahol mesés vendéglátás kíséretében, egy csendes kis faluban a Duna-parttól pár méterre ki is kapcsolódhatsz egy kicsit, na ilyenről még nem.

Belépéskor rögtön egy vidéki hangulatot idéző miliőbe toppanunk, balra kényelmes kanapé, két antik karosszékkel, sok kis mütyürrel a falon, jobbra pedig egy hölgy széles mosollyal fogad miket a recepciós pult mögül. Megkapjuk a kulcsokat, de utunk a szoba felé nem mondhatnám, hogy zavartalan. Két lépés után megakad a szemünk a gasztro szekción, mely a fogadó előterében megbújva csábít. Bőrönd le, mindent végig kell nézni, kézbe fogni, megszagolni. Van itt minden, profi kerámia bevonatú serpenyő, szilikon sütőformák, tepsik, kézműves csokik, házi lekvárok, több tucat fűszer és még sorolhatnám. Semmi kétség, jó helyre jöttünk.





Miután mindent sikerült jól megnézni és a gondolatbeli bevásárlólistánkra felírni, elindulunk lepakolni. „Nálunk nincs két egyforma szoba. Egyedileg rendeztük be mindegyiket.” – meséli az időközben mellénk szegődött Eszter, aki a fogadó értékesítéséért felelős. Írhatnám ezt is, de ez olyan nyers, semmitmondó. Az igazság az, hogy Eszter, mint itt mindenki, ízig-vérig Rosinante-s. Ez az életük, ez a mindenük és ettől lesz az egész annyira családias. CSALÁDIAS nagybetűkkel, ez itt a kulcsszó, amit az elkövetkező 1,5 napban végig éreztünk.

Kipakolás után a hangulatos téli kertben beszélgetünk Eszterrel. „Nem akartunk gasztro szálloda lenni. Vagyis nem tudatosan. Csak azt csináljuk, amit szeretünk, ez mind belőlünk jön” – mondja már egy limonádé mellett. Kiderül, hogy egy rendes fogadóhoz híven saját konyhájuk van, profi mesterszakáccsal és amit csak tudnak házilag készítenek el. Szív -és gyomormelengető dolog ez. Biztosan tudtuk, hogy az elkövetkező 1,5 napban minőséget fogunk kapni.



Még csevegtünk volna Eszterrel a hangulatos téli kertben, de befutott Nyíri Sándor alias Szása, az Arany Kaviár étterem séfje. Vele kezdjük meg a gasztronómiai túrát az orosz cári ételek világába.


A „kurzuson” részt vevő 15 fővel rögtön az elején heves zöldségpucolásba kezdünk, a „mindent julienne-re” utasítás kíséretében. Aprólékos, darabolós munka vár ránk, amit a vadiúj kések miatt (szeretem erre fogni) 4 elvágott új is bánt (no persze csak egy volt az enyém:))




A zöldségek az orosz gasztronómia egyik alapleveséhez, a borscshoz kellettek. Kicsit nem figyel az ember és a leves már ott rotyog a fazékban. Résen kell lenni, hiszen Szása hihetetlen gyorsasággal készít el mindent. A tempó adott, csak pár óránk van, 7 órakor már vacsi. A gyorsaság oltárán áldoztuk fel a helyben készített levelestészát is (legalábbis ennek tudtam be), amikor előkerült a mirelit verzió. Mellesleg tegye fel a kezét, aki maga készíti minden alkalommal ezt a tésztát. Naugye. Amúgy is imádom, a levelestészta jó barát, hiszen sokféleképpen variálható. Szásától egy újabb verziót tanulhattunk a pirog készítése révén, húsos és lazacos változatban. Ezek után heringsalátát (vagyis Sziljodka pod suboj-t) készítettünk, majd pedig egy igazán egyszerű túrós édességgel zártuk az estét.





A 4 fogásos vacsora elfogyasztására egy óra csendes pihenő után került sor. Iszonyatos mennyiséget ettünk és isteni finomat. Soha nem gondoltam volna, hogy a cékla ennyire jól variálható és ilyen ízvilág tárul elénk. Nagyon fontos továbbá, hogy a borson és a són kívül semmilyen más fűszert nem használtunk az este (és egyébként a másnap) során.


A másnap egy kiadós reggelivel indult. A sorból elsőként az isteni finom croassaint emelném ki, amint mondanom se kell, helyben sütöttek. Ezen kívül minden megtalálható volt, ami egy rendes svédasztalhoz illik. A rántottát amolyan látványsütés-szerűen előttünk sütötték, miután rámutattunk pontosan mit is szeretnénk benne látni. Úgy zusammen az egész fenséges volt!


Reggeli után előadás hallhattunk az orosz étkezési szokásokról, a kaviárról és a vodkáról. Közben persze kóstolóval színesítve a történeteket. Ezután a Rosinante séfjével, Zsolttal készítettünk el a Szása által hátrahagyott recept alapján a pelmenyit, amit legfőképpen – és remélem ezzel nem sértem meg az oroszokat - a raviollihoz tudnék hasonlítani. Ezt egyébként azóta itthon is elkészítettem és osztatlan sikert aratott. A desszert sem maradt el, ismét előkerült a jó öreg cékla. Megtudhattuk, hogy mikor jó az omlós tészta, kell-e rá babot rakni nehezékként sütés közben és hogyan készül Zsolt fantáziájának szüleménye, a céklatorta, ami mellesleg isteni lett! A program zárásaként természetesen költeményünket közösen el is fogyasztottuk.


A főzések ősszel, télen és kora tavasszal a télkertben zajlanak. Érdemes azonban nyáron elnézni, hiszen addigra a kertbe költözik a kis csapat és úgy hírlik, hogy még a medencét is feltöltik ;)


A Rosinante-nak - vagy ahogy az ottaniak mondják, a Rozikának - nincs szüksége különösebb reklámra és a fent leírtakkal cseppet sem ez volt a célom. A hétvégi főzőtanfolyamok híre szájról-szájra terjed és pillanatok alatt betelnek kurzusok. Azt hiszem az egész hely ereje az a családias miliő, amit a főzések, vagy a közös étkezések során tapasztaltunk és az a fogadtatás, amiben részünk volt. Emellett persze a sok hasznos és érdekes tanfolyam plusz jelent, a maga egyedülállóságával. A hely magáért beszél és akik ott jártak maguk miatt beszélnek róla. Mert egy élmény volt, köszönjük!


Az ételek receptjeit itt most nem részleteztem, de érdemes később visszanézni a blogra, biztosan rá fogtok találni ;)



2011. július 6., szerda

Grillburger

Hamburgerről már volt szó nálunk, de a jó kis szenen sült húspogácsák nyáron egész más ízeket varázsolnak elő. Előre leszögezem, ezt a receptet csak erős idegzetűek olvassák végig, hiszen nem kis mennyiségű hústömegről van szó. (Ezt a mellékelt kép is jól mutatja.) Szóval vegák: hátra arc, húsevők mondjátok szépen: ááááááááááááááá

Hozzávalók
  • 65 dkg darált marhahús
  • 2 gerezd finomra vágott fokhagyma
  • 1/2 fej vöröshagyma
  • 1 ek. Worcestershire szósz
  • frissen őrölt bors
  • 20 dkg vékony szeletekre vágott cheddar sajt
  • 4 hamburgerzsemle
Továbbá
karikákra vágott vöröshagyma, paradicsom, csíkokra vágott fejes saláta, majonéz, mustár, kecsap

Kapros burgonyasalátához
  • 1,5 kg burgonya
  • 1 fej karikákra vágott lilahagyma
  • 2-3 evőkanál finomra vágott friss kapor
  • 4 ek. zsíros tejföl
  • 4 ek. majonéz
  • só, frissen őrölt bors
Egy nagyobb tálban összegyúrjuk a húst a vörös- és fokhagymával, a Worcestershire szósszal, bőséges mennyiségű sóval és borssal. A masszából 4 húspogácsát formázunk, és egy kicsit lelapítjuk őket. A hamburgereket közepes hőfokon 15-20 perc alatt alaposan átsütjük, közben egyszer megfordítjuk. Ha sajtos burgert szeretnénk akkor a sütési idő utolsó 2-3 percéban a húspogácsákra 1-1 szelet sajtot fektetünk. A zsemléket felvágjuk, és a vágott felükkel lefelé 1-2 percig a grillrácson pirítjuk. Tálaláshoz minden zsemlébe egy hamburgert, egy szelet sajtot, és tetszés szerint zöldségféléket és ízesítőket teszünk.
Sült krumpli helyett most kapros krumplisalátát ajánlok hozzá. A burgonyát kockákra vágjuk, és sós vízben 10-12 perc alatt puhára főzzük. A kihűlt burgonyát a többi hozzávalóval összeforgatjuk.

2011. június 29., szerda

Sonkás Kuglóf

Amíg mi babáztunk, Anyu ismét kiokoskodott egy nagyszerűt a hűtőben fellelhető maradékokból.Egy kis sonka, egy kevés megmaradt fodros, kockatészta, tejföl... hm legyen egy sós felfújt, kuglófformában. Mi köretnek ettük de már nem is emlékszem milyen húshoz mert annyira finom volt magában. :)



Hozzávalók:
  • 15-20 dkg kockatészta
  • 3 tojás
  • vöröshagyma
  • 15 dkg sonka
  • kis pohár tejföl
  • friss petrezselyem
  • só, bors
A sonkát felcsíkozzuk és vöröshagymán megsütjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a 3 tojás sárgáját, sózzuk, borsozzuk petreszelyemmel fűszerezzük. Ezt a masszát elkeverjük a tésztával és végül óvatosan a felvert tojásfehérjék habjával. Kivajazott, morzsázott kuglófformában, előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük.

2011. június 27., hétfő

Puding házilag

A hétvégén rakott palacsintát csináltam. Kihagyhatatlan zárómozzanatként mindig nyakon öntöm egy jó adag csokipudinggal, mert hamár édes, akkor már legyen rendesen édes. Ekkor villant be, hogy minden alkalommal vmi hónapok óta a szekrényben sínylődő tartósítószeres porból csinálom a pudingot. Ráadásul az íze sem a legtutibb, bőven lehetne még fokozni. Így hát másnap neki is láttam, hogy kipróbáljam milyen a házi készítésű puding.


Hozzávalók:

Csokipuding
  • 2, 5 dl tej
  • 2 tojássárgája
  • 3 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • kis rumaroma

Kávés puding
  • 2, 5 dl tej
  • 2 tojássárgája
  • 2 adag 3in1-ben kávé
  • 2 evőkanál liszt
  • 2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint)
  • kis rumaroma

A tejet felteszem forrni. A többi hozzávalót egy kis tálban elkeverem. A meleg tejből átkanalazok egy kicsit és simára keverem vele a hozzávalókat. Amikor a tej felforrt hozzáöntöm a keveréket. Addig keverem, amíg sűrű masszát nem kapok. Ezután egy teáskanál rumaromát hozzáadok (lehet többet is, ízlés szerint). Az egészet kis tálkákba töltöm és miután kihűlt pár órára hűtőbe teszem.
Tipp: a liszt helyett használhatunk keményítőt is, bár inkább a fordítottja szokás :)

2011. június 22., szerda

Paradicsomos húsgombócos spagetti


Tészta megint. No nem mintha unnám, sokkal inkább feldobom a régi jó receptet egy kis husival. Már régóta szerettem volna kipróbálni milyen a spagetti húsgombóccal. Most a Paprika Magazin adta az ihletet és nagyrészt csak az ihletet, mert a receptet kissé fel kellett turbózni. Bár lássuk be, a több bor sosem árt az ételnek ;)

Hozzávalók

A húsgombóchoz:

  • 50 dkg darált marhahús
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 tojás
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 4 evőkanál zsemlemorzsa
  • 5 evőkanál fehérbor
  • kis liszt
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

A paradicsom mártáshoz:

  • 3 paradicsom
  • 1 hámozott paradicsomkonzerv
  • 1 répa
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 dl fehérbor
  • oregánó, bazsalikom, só
  • olívaolaj
  • spagetti tészta

A petrezselymet és a hagymát apróra vágjuk és a tojással, zsemlemorzsával, fehérborral hozzáadjuk a darálthúshoz. Sózzuk, borsozzuk és jól összekeverjük. Letakarva a hűtőbbe tesszük.

Feltesszük a vizet forrni a tésztának. Mikor már picit meleg beleejtjük a 3 fej paradicsomot. Kicsit várunk majd kivesszük és hideg vízzel leöblítjük. Ezután könnyen le tudjuk húzni a héját. Félbevágjuk, kimagozzuk. A répát meghámozzuk és lereszeljük. A hagymát felvágjuk és olívaolajon megpároljuk. Ezután hozzáadjuk a répát, kicsit átforgatjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot, a konzervet és a bort. Sózzuk és oregánóval, bazsalikommal ízesítjük. Az egészet 5-10 percig összefőzzük, majd összeturmixoljuk.

Elővesszük a darálthúst és kis golyókat formázunk belőlük. Lisztbe forgatjuk és olajban kisütjük.

2011. június 21., kedd

Mini kakaós csiga percek alatt

A leveles tészta csodálatos világáról már többször volt szó, de édességet eddig még nem készítettünk belőle. Íme egy klasszikus egyszerű és modern változata. Kitűnő reggeli egy pohár tej mellé, vagy jó kis uzsonna ebéd utánra.


Hozzávalók:

  • 1 csomag leveles tészta
  • 5 ek. barna cukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 4 dkg olvasztott vaj

A tésztát tekerjük ki, vagy ha nincs előre nyújtva akkor nyújtsuk ki 3-4mm-esre és az olvasztott vaj felével kenjük meg. A kakaót keverjük el a barna cukorral, majd egyenletesen szórjuk rá a tésztára. A szélesebb oldalánál tekerjük fel a tésztát, majd vágjuk kb. 1-1,5 cm vastagságú karikákra. Tegyük őket egy sütőpapírral kibélelt sütőlapra, a tetejüket kicsit nyomjuk meg, majd a maradék vajjal kenjük meg a tetejüket. Előmelegített sütőben 180-200 fokon 10-12 perc alatt süssük meg őket.

Az alapreceptet köszönjük Rita konyhájának!

2011. június 20., hétfő

Eredeti kínai

A tésztaételek szerelmese vagyok, így ha már a milánói-bolognai-krumplis-káposztás négyesből egyikre sem fáj a fogam, akkor jöhet egy kis kínai. Persze a zöldséges, szójaszószos verziót mindenképpen illik valami husival tálalni. Picit vegyítve az élvezeteket jött az ötlet, hogy illatos-omlós és mézes-mustáros csirkével készítem el, csak hogy mindenből jusson egy kicsi. Az illatos-omlós ugyan nem lett tökéletes, de utólag konstatáltam, hogy csak a sütéssel lehetett a gond. A receptet sokan liszttel csinálják, én keményítővel készítettem el.

Hozzávalók (kb. 3 adaghoz):

  • 1 csomag kínai tészta
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 répa
  • 15 dkg káposzta
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 evőkanál szójaszósz
  • 1 tojás

Illatos-omlós csirkéhez:

  • 25 dkg csirkemell
  • 2 tojásfehérje
  • 3 evőkanál étkezési keményítő
  • só, bors
  • olaj a sütéshez

Mézes-mustáros csirkéhez:

  • 25 dkg csirkemell
  • 5 evőkanál mustár
  • 3 evőkanál méz

A tésztát feltesszük főni. A hagymát, a répát és a káposztát csíkokra szeljük. A hagymát kis olajon egy wokban feltesszük pirulni. Néhányszor átforgatjuk és mehet hozzá a répa, majd a káposzta. Az egészet megsózzuk, majd felöntjük 2 pohár vízzel és nagy lángon elforraljuk a vizet. Ezután megpirítjuk a keveréket, rátesszük az átpréselt fokhagymát és meglocsoljuk a szójaszósszal. Hozzáadjuk a tésztát, jól átforgatjuk, pirítjuk. Ráütünk az egészre egy tojást, újra átforgatjuk az egészet.

A csirkéket felkockázzuk, besózzuk és kicsit állni hagyjuk. Elkészítjük a mustáros mézes keveréket, beletesszük a csirkéket, jól elkeverjük. Ezután elkészítjük az illatos-omlós csirke alapját. A tojásfehérjét elkeverjük a keményítővel, sóval, borssal és kézi habverővel eldolgozzuk. A csirkéket belefogatjuk a keverékbe. A mézes-mustáros csirkét teflon serpenyőben, az illatos-omlóst pedig bő olajban kisütjük.

2011. június 15., szerda

Normandiai csirke

Ez tipikusan az az étel ami akkor születik, ha a hűtőben csak pár hozzávalót találunk. Ez esetben vöröshagyma, pár szikkadt alma, és egy kis csirkemell volt itthon, de mégis valami isteni dolog kerekedett ki belőle. Hiába, szuper ez a Google kereső! :)



Hozzávalók
  • 4 evőkanál vaj
  • 2 nagyobb alma
  • kis liszt a behintéshez
  • 1 csirkemell vagy 4 csirkecomb
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1dl brandy (vagy aroma)
  • 2dl almabor (fehér v. rozébor)
  • 1 tk. kakukkfű
  • kicsit több mint 1 dl tejszín
Zöldsaláta öntet
  • negyed gerezd fokhagyma
  • 1 kk. dijoni mustár
  • 2 ek. fehérborecet
  • 6 ek. extra szűz olívaolaj
  • 1 csipet só
  • frissen őrölt fekete bors

A csirkemellet 4 darabra vágjuk, besózzuk, és szobahőmérsékleten pihenni hagyjuk. Az almákat héjastól vágjuk fel szeletekre. Közepes lábosban 2 evőkanál vajat felhevítsünk fel, és adjuk hozzá az almadarabokat. Ha megbarnult, kicsit sózzuk meg, és tegyük félre. A csirkét hintsük be liszttel, és 2 ek. vajon pirítsuk meg mindkét oldalát, majd vegyük ki az edényből. Ezután következik a hagyma. Hosszanti csíkokra daraboljuk fel, és pároljuk aranybarnára. Adjuk hozzá a brandyt, és amikor felforr, az almabort is. Kis idő elteltével adjuk hozzá a kakukkfüvet, sózzuk, fektessük rá a csirkemelleket v. csirkecombokat. Rakjuk be a 180-200 fokos sütőbe 20-25 percre. Vegyük ki, tegyük félre a csirkét, majd adjuk hozzá az almát és a tejszínt, sózzuk ha szükséges. Tűzön egyszer rottyantsuk össze, helyezzük vissza a húsokat és tálaljuk petrezselymes rizzsel, valamint zöldsalátával.

2011. június 8., szerda

Diós-csokis torta

A sok muffinkészítés rutinja bátorított fel, hogy recept nélkül az itthoni hozzávalókból készítsek valami édességet. Máskor is belevágok mert nem csak jól néz ki de nagyon finom is lett. Tálaláskor mehet mellé egy kis lekvár...

A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Egy másik edényben a sárgáját a cukorral majd hozzáadjuk az olajat, tejet, a diót és a sütőporos lisztet. Ízlés szerint cukrozatlan kakaóport és durvára reszelt csokit is keverünk hozzá. Kivajazott, kapcsos tortaformába öntjük, tetejére befőttet teszünk. Előmelegített sütőben 30-40 percet sütjük.

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 4 tojás
  • 13 dkg durvára tört dió
  • 18 dkg porcukor
  • 2 ek. kakaópor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl tej
  • 1 sütőpor
  • 5 dkg étcsoki reszelék
  • tetejére birskompót vagy sárgabarack befőtt

2011. június 3., péntek

Gorgonzólás tepsis szarvacska

A kéksajt imádóknak ajánlom ezt a gyors tésztaételt, ami egy igazán tartalmas főétel, akkor ha nem akarunk sokat bíbelődni a konyhában de jóllakni azért igen.

Hozzávalók
  • 400g szarvacska tészta
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 10dkg sonka
  • 20 dkg gomba
  • 15 dkg gorgonzola (v. kék penészes sajt)
  • 2 ek. parmezán
  • 200ml főzőtejszín
  • 1 csokor petrezselyem
  • fokhagymapor
  • bors
A gombát, a sonkát és a sajtot kisebb darabokra aprítjuk. A hagymát kis olajon megpirítjuk, rádobjuk a sonkát, később a gombát, majd beleöntjük a tejszínt. Egyszer összerottyantjuk és beledobjuk a gorgonzolát, 1 ek. parmezánt, ízesítjük fokhagymaporral, borssal. Közben kifőzzük a tésztát, és összekeverjük a feltéttel. Egy jénaiba öntjük, és megszórjuk 1 ek. parmezánnal. 200 fokos sütőben 10 perc alatt készre sütjük.

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések