2013. szeptember 4., szerda

Cézár saláta variációja

Nem eszem nyersen a paradicsomot. Soha nem is ettem. Kóstoltam, nem lett jobb. Ellenben imádom a paradicsomos tésztát, az olasz fűszeres paradicsom levest, a szárított paradicsomot...Ez van. Elvileg a 7 évenkénti körforgásban az ízlésünk is alakul, változik. Ilyenkor mindig várom, vajon melyik lesz az a bizonyos forduló mert azért eltelt már pár hét év az életemben:)
Szóval a salátáknál nálam inkább a cézár mint a görög. Íme egy variációja, ahogy én szeretem:
Felteszünk néhány tojást főni. Közben apró csíkokra vágjuk a csirkemellet. Sózzuk, borsozzuk. Kevés olivaolajban átforgatjuk és szórunk rá szezámmagot. Jól elkeverjük és teflonos serpenyőben alaposan átsütjük.

Elkészítjük az öntetet. Joghurtba keverünk borsot, pici sót, egy kis mustárt, pici olivaolajat és egy kicsi steviát vagy nyirfacukrot, hogy éppen csak édeskés legyen. Egy-két csepp citromlé is mehet bele. A végeredmény egy picit savanykásan, édes öntet.
Egy tálkába teszem a jégsalátát és a reszelt répát, hozzáadom a csirkehúst, felkockázott tojást, sajtokat. Kicsit átforgatom és teszek rá az öntetből. Tetejére szórok pirított hagymát. Ez az Ikeában készen kapható, praktikus ha van otthon.



Hozzávalók:(4 személyre)
  • 1 egész csirkemell 
  • 4-5 tojás 
  • jégsaláta (kész, zacskós mix is jó) 
  • 1 nagyobb sárgarépa 
  • mozzarella sajt, trappista sajt 
  • olivaolaj 
  • szezámag 
  • só, bors 
  • 2,5 dl joghurt 
  • 1 kanál mustár
  • pár csepp citromlé 
  • stevia, vagy nyirfacukor 
  • pirított hagyma 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nyomtasd ki a bejegyzést!

Kapcsolodó bejegyzések